2014. május 22., csütörtök

Prológus

Sziasztok!:) Újraírtam a prológust, mert szerintem az előző nem sikerült nagyon jóra, ez részletesebb lett. Nem írtam le a fiú nevét, hogy ki az, ezért sok lett a szóismétlés, de valamiért nem akartam, hogy tudjátok, ki az, de úgyis rájöttök, mert kettő közül lehet találgatni, vagy még annyi közül sem :D Szóval ha tetszik, akkor légyszíves komizzatok, ötletekért pedig írjatok a chatbe :) Aki kér valami elérhetőséget, azt is chatben meg lehet kérdezni:)) Nem akartam nagyon addig írni a történteket, de nem bírtam megállni :D Az idő nem telik egyenletesen, van ahol csak pár nap megy le, ha valamit nem értetek, kérdezzetek bátran!;) Jó olvasást! :)

Lizzie xxx


~Hayley Roberts~

Ez volt az első napom a suliban. Azt hittem sokkal jobb lesz, mert anyáék azt mondták, hogy nem kell félni, de egyáltalán nem így volt. Senkit sem ismertem, csak a szomszéd fiút, most is vele jövök haza. Ő is az osztálytársam, egy évvel idősebb nálam, de minden mozdulatomat figyeli, nehogy valami bajom essen. Lehet, hogy anyáék mondták neki, hogy vigyázzon rám, de ezt kétlem, mert örülök, ha nem felejtenek el megetetni. Nemrég mondták, hogy el fognak válni, nem tudom, hogy az mit jelent, majd megkérdezem az iskolában. De azt tudom, hogy nagyon sokat veszekednek és még kevesebbet foglalkoznak velem. Út közben nem mondtam semmit, a fiú sem, de egész kellemes csend volt.
***
Ötödikes vagyok, anyáék pont ma váltak el négy éve. Az a kisfiú, aki elsőben hazakísért, azóta a legjobb barátom. Mindent tud rólam, én is róla. Mindenki azt hiszi, hogy szerelmesek vagyunk egymásba, pedig nem, és tudom, hogy ő sem az. Azok az emberek nem nagyon szoktak járni egymással, akik egymás arcába böfögnek és disznó módon esznek a másik előtt. Már régóta szerettem volna lány barátnőt is, de ahogy elnézem az osztályomat, nem nagyon találok normálisat, meg féltékenyek is rám, mert ilyen jóba vagyok egy fiúval. Azok is lehetnek, mert ahogy látom, még megszólítani is alig bírnak egy ellenkező neműt.
***
Nyolcadikos vagyok. Pár nap múlva lesz a ballagás. Más gimibe vettek fel, mint a fiút, szóval remélem, hogy még tartani fogom vele a kapcsolatot. Anyát már több, mint hét éve nem láttam, mert ahogy elkülönültek apával, elköltözött egy másik nagyvárosba, engem meg itt hagyott ezzel a munkamániás férfival. Ezért is félek a gimitől, mert nem tudom, hogy találok olyan jó barátot, mint a mostani, mert ha nem, akkor teljesen egyedül maradok. 
***
Az első napom a középsuliban elég unalmasra sikeredett, megint nem ismertem senkit, mert nem mentem gólyatáborba. Próbáltuk a fiúval együtt tölteni a maradék időt, mert tudtuk, hogy utána semmi sem lesz ugyanolyan. A fiúk az osztályban egyáltalán nem voltak helyesek, se jófejek. Majdnem az összes kocka volt, de nem olyan aranyosan, mint a filmekben szokott lenni, hanem olyan betegesen. A lányok meg már táborban megismerkedtek, így már külön csoportokban voltak, szóval nem nagyon tudtam lenni senkivel.
***
Ma a fiú bemutatta az új barátját. Egész vicces, volt vele közös témánk is. A napot együtt töltöttük, mert őszi szünet volt, aminek nagyon örültem. Elmentünk moziba, vidámparkba, mióta kilencedikes vagyok, ez volt a legjobb délutánom. Estére már nagyon jóba lettem az "új fiúval" és megbeszéltük, hogy másnap is találkozzunk.
***
A fiú és a barátja ma bejelentette, hogy csináltak egy bandát egy harmadik sráccal, aki eddig is énekelt. Ezzel nem volt semmi bajom, meg is kértem, hogy hadd menjek el az egyik próbájukra, de nemet mondtak. Kicsit megsértődtem, de aztán beletörődtem, mert rájöttem, hogy biztos nem akarná egyikőjük se, hogy végigfogdossam az összes hangszert és megkérdezzem, hogy minek mi a neve. 
***
Mióta megalakult az az együttes, még kevesebbet találkozok a fiúval. Mikor megkérem, hogy menjünk el valahová, mindig visszautasít, néha teljesen fura kifogásokkal. Megértem, hogy sokat kell gyakorolni, de ne álljon elő olyan dolgokkal, hogy megfulladt a hala. Mivel teljesen egyedül maradtam, elkezdtem munkát keresni, legalább nem fogok unatkozni annyira.
***
Úgy döntöttem, hogy nemsokára elköltözök Londonba. Már csak egy hét van a nyári szünetig, azt még kibírom, a tizediket meg már egy angol suliban fogom elkezdeni. Apukám beleegyezett, mondta, hogy minden hónapban fog küldeni pénzt, amiből el tudom tartani magam. Persze majd dolgozni is fogok, mert nem szeretem pontosan beosztani az összes centet, meg azért koncertekre is szeretnék menni. Minden álmom egy One Direction koncert volt, de eddig egyen sem tudtam ott lenni. Lehet, hogy kicsit gyerekes, hogy őrült rajongó korszakban vagyok még, de engem nem zavar.
***
Első napom Londonban. Mindenki azt mondja erről a helyről, hogy egyfolytában esik az eső és hideg van, pedig nagyon nem igaz. Ezt lehet, hogy azért mondom, mert nyár van és a nagy tömegtől a repülőtéren mindjárt elájultam, de nem láttam sehol egy esőfelhőt. Nagyon meleg volt, mindenki csak egy szál trikót meg shortot hordott, ahogy én is. Előtte pulcsiban és farmergatyában voltam, mert hittem a babonának, hogy itt örök tél van, de amikor megláttam hogy mindenki nézett és páran be is szólogattak, hogy nem fázok-e, rögtön átcseréltem egy vécében.
Most a kollégium egyik szobájának az ágyán ülök, ahol várom az új szobatársamat és imádkozok benne, hogy bírni fogjuk egymást. Hallottam, hogy nem csak én leszek új lány, még rengetegen jönnek, szóval ennek nagyon örülök. A tanítási idő még elég messze van, de akik koleszosok, azok már elfoglalhatták a lakóhelyüket, mert van olyan, akinek máshol nincs helye lakni, és ebbe én is beletartozok.
***
A lakótársam... Hát... Ő is most jött, így neki sincs senki, akivel együtt tudna lenni, de azért próbálkozok másokkal barátkozni. Csak három napja vagyunk együtt, de az ágya már egy kész hűtőszekrény. Azt nem mondtam, hogy én teljesen rendet tartok a helyemen, de legalább nem úgy néz ki, mintha átment volna rajta egy hurrikán. Kétszer. Megtudtam, hogy utálja az 1D-t meg az ilyenféle stílusú zenéket, mert azt gondolja róluk, hogy túl nyálasak. Itt már láttam magam előtt, hogy nem leszünk öribarik. Viszont a mostani osztálytársaim, akiket eddig megismertem elég rendesek, így könnyű dolgom lesz barátokat szerezni. Nagyon gyorsan befogadtak, tegnap el is hívtak valami bárba, de nagyon nagy volt ott a tömegnyomor, ezért csak a bejáratát tudtam megnézni. Az egyik lánynak a társaságból azt mondta, hogy ott dolgozik, és nagyon szereti azt a munkát, akkor is, ha hajnali egykor ér csak véget a munkaideje.
***
Ma megnéztem a fiú bandájának az egyik coverét. Teljesen véletlenül akadtam rá, csak kiadta ajánlottnak. Pont ma töltötték fel, Justin Bieber volt. Majdnem elsírtam magam, mert, a fiú tudta, hogy imádom Justint, de biztos nem ezért énekelték. Azért én is hibás lehetek, hogy nem vagyunk már együtt, mert féltékeny lehettem, hogy nem csak velem van. Rossz volt nézni, hogy nem velem énekel, nem velem szórakozik, hanem a vörös hajú fiúval, aki ha jól emlékszem igazából szőke, csak valami sprayvel befújta. A másik tagra nem vagyok féltékeny, mert őt régebben is ismertem, de a szőke-vörös fiút valamiért nagyon megutáltam egy pillanat alatt, mert nagyjából miatta lettem magányos Sydneyben.
***
Egy hónap múlva elkezdődik a suli, a trehány One Direction utálónak megtanítottam, hogy hova kell kidobni azokat a dolgokat, amik már nem kellenek neki, vagy nem eszi meg és úgy nézett akkor rám, mintha valami varázslatot csináltam volna, szóval gondolom, mi lehet az otthoni szobájában. Egyre többen költöznek be a koleszba, mindenki kedvesnek néz ki, aki meg bunkó valakivel, azt lecsitítják. Akikkel még elmentem a városba azután pár nappal, mikor megérkeztem, a barátaim lettek, minden nap csinálunk valami hülyeséget, amit az utcán lévő ember megnéz, de nem mernek ránk szólni, pedig teljesen ártatlanoknak nézünk ki. Most tökéletes minden, vannak barátaim, nem vagyok magányos, normálisan be tudom osztani a pénzemet, pedig még el sem kezdtem keresni munkát. Még két hónapot sem vagyok teljesen Angliában, mégis rengeteg dolog történt velem és még több fog...

4 megjegyzés:

  1. Szia:) nagyon tetszik a prológus, várom már a többi részt. Mikor jön a következő ? :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:) Nagyon szépen köszönöm! <3 Még nem tudom, jövőhéten biztos felrakom, szerintem pénteken ;)

      Törlés
  2. oan jóóóóóóó!!!!annyira tetszik lizzie!!!!egész nap ezt fogom olvsniii!!!!! by:kodocs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm!^^ Huh, ez miatt egy kisebb szívinfarktust kaptam, de nem tudom, miért :D

      Törlés