11. rész Welcome back Sydney

Sziasztok! :) Itt is lenne az új rész! :)) Ezen a héten kettőt hoztam, szeretném bepótolni a lemaradásomat. Mostantól azt hiszem nem fog olyan gyorsan telni az idő a részekben, aminek örülök, mert mindig olyan gyorsan tekertem az időt :D Köszönöm a feliratkozókat és a pipákat, ha tetszik a rész, a komiknak is örülnék ;) Nagyon nem tudok semmi mást írni, élvezzétek még ezt a kevés időt a nyárból és jó olvasást! <3

p.s.: Azt hiszem meghosszabbítom a versenyre a jelentkezési határidőt :)

Lizzie xxx

~Hayley Roberts~

-Úristen, te minek pakolsz be ilyen korán? - szólal meg Jenny, mikor meglátja a teletömött bőröndömet.

-Mivel még be kell tuszkolnom az ajándékokat is és el szeretnék köszönni a hülye barátnőimtől - ütöm meg játékosan a vállát.

Már csak másfél óra és a repülőtéren leszek. Az út elég hosszú lesz, ezért kényelmes ruhát vettem fel és elöl hagytam a gépemet és egy könyvet, ha majd elkezdenék unatkozni, ami elég valószínű lesz.
-Egyébként is, te könnyen beszélsz, mert feleannyit sem fogsz egy helyben ülni, mint én - nevetek - De azt hiszem ki se bírnád - cukkolom.

-Fogadjunk - húzza ki magát.

-Te hülye vagy - csapok a fejemre nevetve - Úgy érted, hogy most eljönnél velem Sydneybe, majd újra vissza?

-Nem is lenne rá pénzem - horkan fel, amit szerintem röhögésnek szánt - De egyszer biztosan elmegyek veled - ugrik a nyakamba, ami jó érzéssel tölt el.

-Nem bánom - vonom meg a vállamat kuncogva. Alig ismerjük egymást fél éve, de már a szívemhez nőtt Rebecával és Emilyvel együtt.  Meg azt hiszem Tasha is, még ha az elején nem is bírtam.

-Ugye még nem vettél nekem semmi ajándékot? Én arra gondoltam, hogy Kanadában néznék neked valamit, meg amúgy sem szeretek előre ajándékozni - lépked az egyik lábáról a másikra.

-Ugyanezt terveztem - kacsintok rá. Ötletem sincs, hogy mit tudnék neki adni, de valami személyeset szeretnék. Talán beszerzek neki egy lámát, de nem hinném, hogy felengednének vele a gépre. - Becca és Emily hol vannak? - váltottam témát
-A szobánkban, pasis témáról beszélnek - néz le a földre a cipőjét tanulmányozva. - Én is akarok valakit. Valakit, aki miatt pillangók repdesnének  a gyomromban, amikor együtt vagyunk. És összebújnék vele az ágyon csókcsatát tartva, vagy csak simán pihennék a mellkasán.
Még sohasem gondoltam bele, hogy milyen jó érzés lehet, ha van valakid. Igazából még nem is nagyon találtam senkit sem, aki iránt úgy érezném, hogy szeretem. Mondták már páran, hogy jól nézek ki, még azt is, hogy szexi vagyok és menjek velük randira, de eddig mindig visszautasítottam őket. Lehet, mert az első randiélményem nem volt valami sikeres, ezért nem mertem többet kockáztatni. 
-Hay, itt vagy? - húzza el a kezét a fejem előtt. Talán kicsit sokáig elgondolkodhattam.
-Jaj, igen, bocsi - rázom meg a fejemet, hogy visszatérjek a Földre. - Mit is mondtál?
-Azt, hogy nemsokára indulnod kéne, ha időben ki akarsz érni a reptérre - mosolyog.
-Ennyire elszaladt az idő? - tátom el a számat.
-Még van háromnegyed óránk, de lehet, hogy dugó van, mert a legtöbben ilyenkor mennek haza. Ezért  döntöttem úgy, hogy csak holnap megyek - arcán önelégült mosoly jelenik meg, amiért ilyen zseniális ötletet tervelt ki.
-Akkor még gyorsan elköszönök a lányoktól és megkeresem Tashát is - húzom ki a bőröndömet a szobából.
Milliónyi ölelés és puszi után elköszöntem a két lánytól, ezredszerre is megígérve, hogy veszek nekik ajándékot. Amint kiléptem az ajtón, Tasha keresésével kezdtem foglalkozni. Ahogy ismerem, két helyen lehet: a szobánkban vagy a pihenőszobában. Ezért a pihenőszobához vesszük az irányt Jennel, aki megígérte, hogy elkísér a reptérig, mert nem akad jobb dolga.
A helyiséget inkább egy nappalihoz hasonlítanám; tele van babzsákokkal, van egy tévé, előtte egy kanapéval és több fotellel. Van pár asztali gép is, és nagyjából ebből áll az egész, mégis tetszik ez a hely, habár nem sokszor jövök ide.
-Tasha? - suttogom egy babzsákhoz lépve. Éppen rajzol valamit és nem szeretném megzavarni.
-Hm? - néz fel. - Hé kislány, most indulsz? - megint kihasználja, hogy én vagyok a legfiatalabb, akkor is, ha csak egy évvel, vagy kevesebbel.
-Igen, nemsokára - bólintok - Mit rajzolsz? - nézek a lapjára. Már említette, hogy szeret rajzolni és olyan iskolába is akart menni, de még egy művét sem láttam.
-Ó, semmit - jön zavarba és gyorsan eltakarja a papírlapot.
-De látni szeretném! - erőlködök.
-Rendben - sóhajt nagyot - Egy feltétellel. Ha nem nevetsz ki - vigyorog és felém fordítja a rajzot. Egy fiút ábrázol, a vonásai, a haja, és minden egyes pontja arra utal, hogy ez nem más, mint... Michael. Az állam a padlót érheti, a legutolsó dolog, amire gondoltam, ez lett volna.
-De hisz ez gyönyörű - visítom, mire mindenki rám néz, ezért lejjebb veszem a hangomat. - Van több is? - kérdezem. Ha félkészen ilyen szép, milyen lehet elkészülve?
-Igen, vagy egy tucat - vörösödik el a vázlattömbjét lapozgatva. - Lehet, hogy hülye kérés, de elvinnél neki egyet? De csak akkor, ha nem mondod el, hogy kitől van! - a tekintete rám szegeződik.
-Hát persze, biztosan örülne neki - mondom őszintén egy széles mosollyal a számon. Olyan jó így látni őt.
-Szóval, te most fülig szerelmes vagy a barátnőm barátjába? - zavarodik össze Jenny. Ott volt velünk, amikor Tasha kijelentette, hogy tetszik neki, de úgy látszik, könnyen felejt.
-Igen - vigyorog.
-Nehogy már te is találtál valakit - csap a fejére. - Gyorsan keresnem kell nekem is, mielőtt Hales megelőzne - ugrándozik.
-Bírom az új becenevemet - veregetem meg büszkén a vállát.
-Rákerestem a neten - röhögi el magát. Erre nem számítottam.
-Na gyertek, elkísérlek benneteket, mert a végén még elkéstek - áll fel Tasha a zsákból a karunkat húzva.
-Úristen, tényleg el fogok késni! - nézek az órámra és rohanni kezdek.
-A bőröndödet itt hagytad - szól utánam Jenny röhögve, még mindig ugyanott állva. Gyorsan visszafutok hozzá és most már felszerelkezve futok a lifthez.

***

Az út a repülőtérre vidáman telik, Tasha azon agyal, hogy melyik lenne a legmegfelelőbb rajz ajándékba, Jenny pedig... Ő csak Jenny. 

Ahogy Jenn megmondta, tényleg dugó van, de azért gyorsan halad a sor. Az ablakon át nézem a fehér tájat és magamba szívom ezt a képet; holnap már nem fogok ilyet látni.

Azon kapom magamat, hogy leáll a kocsi motorja, a sofőr pedig hátranéz. Megérkeztünk.

-Szóval itt volnánk - mondom, mikor kiszállok a taxiból. Nem sok idő, ameddig távol leszünk egymástól, mégis furcsa elképzelni.

-Tessék - nyújt oda egy rajzot Tasha - De ne mondd el, hogy én csináltam, mert akkor neked annyi - mosolyog szelíden.

-Ígérem, nem fogom - kacsintok és biztonságba helyezem a lapot.

-És kérdezd meg tőle, hogy mit gondol rólam! - ugrándozik a vállamat rázva.

-Rendben - nevetek.

-És ha azt mondja tetszek neki, akkor értesíts róla! Ha nem akkor meg hazudj nekem valami jót - ugrál továbbra is, amire újra elnevetem magamat.

Jennytől is elbúcsúzok még egyszer, majd lassan húzni kezdem magam mögött a bőröndömet az óriási épület felé.

-Ja, és kislány! - ordít felém Tasha, amire visszafordulok. - Adj egy esélyt Lukenak - veszi lentebb a hangját, de így is mindent tisztén hallok, de azt kívánom, bárcsak nem hallottam volna. Miért kell mindig felhozniuk ezt a gyereket? Rámosolygok a lányokra, de nem bólogatok, hogy megígérem. Belépek a bejáraton és elkezdődik a nyüzsgés.

***

Eszméletlenül unatkozok. A könyvet, amit elöl hagytam, már elolvastam, a stewardess pedig azt mondta, hogy nincsen Wifi a repülőn. Mi, hogy nincsen wifi? 

Mellettem egy öreg bácsi ül, aki egész úton beszélt nekem azt hiszem spanyolul, ezért nem értettem belőle semmit, csak bólogattam. Aztán rám kiabált, gondolom akkor nem a bólogatás lehetett a helyes válasz arra, amit zagyvált, ezért sértődötten elhallgatott.

A telefonomon lévő összes zenét meghallgattam már, pedig indulás előtt még pluszba letöltöttem vagy öt albumot.

-A leszállás fél óra múlva kezdődik - szólal meg a hangszóróból egy kedves női hang.

-Komolyan? Végre! - ujjongok hangosan, ismét rám terelve a figyelmet. Nem szándékosan csinálom, de mindig a középpontban kötök ki.

Üzenek Mikeynak és apának a leszállás miatt, mert azt mondták, kijönnek értem.

Az utolsó harminc percet az ülésemen pattogva töltöm, ami miatt a spanyol bácsi megint elkezdi velem a társalgást. Ismét nem értek belőle semmit, majd abbahagyom a mozgolódást, mert, már fáj tőle a fenekem, amire megkönnyebbülten felsóhajt. Ó, szóval ezt akarta mondani.

-A leszállás elkezdődött.

Újra pattogni kezdek, a bácsi pedig a fejére csap. Azt hiszem nem kedvel. Kár, pedig lehettünk volna barátok.

A gép megáll egy helyben, felpattanok a helyemről magammal kapva a hátizsákomat és előreszáguldok a kijárathoz. Megállok az ajtóban és magamba szívom a város meleg illatát. Egy kicsit hiányzott ez az éghajlat.

-Üdv újra Sydney! - kiabálom a kezeimet széttárva. Azok véletlenül eltalálják a mögöttem állók fejét és hangos mérgelődéssel reagálnak rá. Persze, hogy az egyik karom a bácsit csapta meg. Hosszas bocsánatkérések után végre lejutok a repülőről.

-Semmit sem változtál - pillantom meg Michaelt hangosan nevetve, én pedig a nyakába ugrok.