18. rész Kiborulás

Sziasztok! :) Én úgy látom, hogy ez a rész sajnos számomra csak egy levezetőnek néz, ki, de azok is kellenek a történetbe :) Oké, igazából nekem nem tetszik ez a rész :( Nagyon köszönöm a feliratkozókat, a komikat és a pipákat, eszméletlenül boldoggá tudtok ilyenkor tenni :D Ez a rész az előzőnek a folytatása, vagyis úgy értem nincs semmi időugrás. Remélem nektek azért tetszeni fog, jó olvasást! <3

Lizzie xxx

~Hayley Roberts~

A tűzijáték befejeződik és újra elsötétül az ég, már csak a csillagok és a hold világít rajta. Az emberek is szétszélednek, ügyet sem vetve arra, hogy rám taposnak. Ekkor eldöntöm, hogy most már eleget sírtam, fel is kéne állnom.

Veszek egy nagy levegőt és próbálom elhallgattatni a meg nem álló szipogásomat. Amikor végre feltápászkodok, találkozik egy pillanatra a tekintetünk. Nem tudok semmit sem leolvasni az arcáról, igazából nem is érdekel, miután megcsókolta azt a dögöt. Játszadozzon mostantól vele, engem meg hagyjon békén. Gyorsan elkapom a fejemet és elkezdek visszafutni a többiekhez. Elképzelem, hogy utánam fog szaladni hangosan a nevemet kiáltva, mégsem történik meg.

Gondolom a szemfestékem elmosódott és így olyan vagyok, mint egy elcseszett panda. Megpróbálom megnyugtatni magamat, hogy Szilveszterkor biztos több ezer lány nézhet így ki.
Vagy talán csak én vagyok az egyetlen. Ez miatt újra könny szökik a szemembe - nem vagyok valami jó vigasztaló. 
Megérkezek a kivilágított részre és észreveszem a fiúkat. Mikey aggódva néz rám, egy erőltetett mosollyal biccentek felé. Attól még, hogy nekem így sikerült ez az este, nem fogom elrontani az övét is.

-Minden oké? - ölel át, én pedig érzem, hogy bármelyik pillanatban megint megtörhetek.

-Persze. Vagyis... Nem. De túl fogom élni. Hazamegyek, megnézem a Szilveszter éjjelt, vágyakozva figyelem benne Zac Efront és hangosan kérdezgetem magamtól, hogy nekem miért nem lett ilyen jó Újévem - bólintok. - De még az öreg nénit is megcsókolták! - értetlenkedek.
-Ezt hogy tudod így kezelni? - nevet halkan.
-Gondoltam, ha már depis leszek, akkor legyek máshogyan az - vonom meg a vállamat.

-Hazakísérjünk? - ajánlja fel Ashton, aki Calummel együtt hallotta az egészet.

-Nem, dehogyis! Élvezzétek jól magatokat! Velem ne foglalkozzatok, jól bírom. Mondjuk kinyomtatom az egyik Róla készült képet és telelövöldözöm darts nyilakkal, ahogy a filmekben szokták. De nem szeretném, ha miattam nektek is rossz lenne a kedvetek - ellenkezek velük.

-Hay, te vagy a legerősebb lány, akit ismerek - mered rám Calum, én meg halványan elmosolyodok.

-Ismersz rajta kívül is lányokat? - könyököl belé Ashton.
-Anyu számít?
-Nem.
-És Mali?
-Ő sem - röhög fel.
Hangos nevetésekkel tovább folytatják, hogy melyik lány rokona számít bele. Azt hiszem engem akarnak felvidítani, sajnos sikertelenül. Elköszönök tőlük, mert nem akarom tovább pusztítani a jókedvet, aztán elindulok felfele az úton. 
Csak pár saroknyira van innen a házunk, mégis kicsit félek, mert nem szoktam fél egykor egyedül sétálni. Beletörődök, majd csak kibírom valahogy. Látok pár jókedvű társaságot elhaladni mellettem, de figyelmen kívül hagynak, amit meg is értek. Mégis ki akarna együtt lenni egy, ahogy már említettem, elcseszett pandával? Aki inkább panda zombinak néz ki. Oké, páran lehet, hogy akarnának, de akik eddig elmentek, azok nem.

Sikeresen megérkezek az utcánkba, ott erőt veszek magamon és rohanni kezdem az utolsó métereket. Apu elment valami munkatársához vacsorázni, szóval nyugodtan sírhatok majd egyedül a lakásban.

Berontok a bejárati ajtón, majd bezárom azt. Felkapcsolom a villanyt és várom, hogy elkezdjek sírni. Mégsem történik semmi, pedig vártam rá. Valami olyasmire, hogy órákig fogok Luke után bőgni, mert ő volt az igazi. Vagy talán akkor nem is ő az.

Felmegyek a szobámba és magam elé veszem a laptopomat. Ahogy már elterveztem az előbb, rákeresek a Szilveszter éjjelre és éppen elindítanám, amikor megcsörren a telefonom. 

Erőtlenül kihalászom a zsebemből; egyáltalán nincs kedvem senkivel sem beszélni. Megnézem a kijelzőt, ami csak számokat ad ki - nincs a névjegyzékemben. Némán nézem a számokat addig, amíg a csengőhangom el nem kezdődik az ének részére, aztán felveszem.
-Ön jelenleg a prostituált szolgáltatásunkat hívja. Az ünnepek miatt teljesen tele vagyunk, kérem hívjon vissza minket később - szólok bele unottan, hátha a másik fél leteszi a döbbenettől a telefont.
-Hales, én vagyok az.
-Sajnálom, semmilyen Hales nevű lotyónk nem dolgozik itt. Vagy csak simán elkésett vele  - folytatom ugyanolyan unott hangon, némi célozgatással, majd eltartom magamtól a telefont, hogy kinyomjam.
-Kérlek, hallgass meg! - könyörög, amire egy ideig elgondolkozok, hogy mit tegyek.
-Ez nem valami romantikus film, Luke. Mert itt most úgy van, hogy a lány leteszi a telefont és nem hallgatja meg a fiút - mondom annyira lenézően és utálatosan, ahogy csak tudom. Aztán lerakom a telefont.
Pár percig csendben ülök magam elé meredve.
-Annyira üresnek érzem belül magamat - nézek az ágyon lévő egyik pingvinemre. Most jönne az a rész, hogy a pingvin mond nekem valami bölcset, de ez nem történik meg.
Szomorúan elmosolyodok, amiért akkora lúzer vagyok, hogy egy plüssállathoz beszélek, aztán hátravetődök és belefúrom a fejemet az egyik párnámba. Rekedten belekiabálok és újra felülök. Megnézem, hogy melyik szerencsétlen darabba ordítottan bele, majd az eddiginél is jobban összeszorul a gyomrom. Egy fehér díszpárna volt az, nagy fekete betűkkel ráírva, hogy Elizabeth. 
A sírás, amit akkor vártam, amikor bezártam magam mögött a bejárati ajtót, most megérkezett. Igazából már nem tudom, hogy ő mit jelentett számomra. Erősen magamhoz ragadom a párnát és hagyom, hogy minden kitörjön belőlem.
Nagyjából fél óra múlva még mindig könnyes szemekkel és homályos látással magam elé veszem a laptopomat, mert valaki hív Skypeon. Igazából senkivel sincs kedvem így beszélni, mert a végén még rosszat fog tőlem álmodni.
Megtörlöm a szememet, kifújom az orromat és megnézem, hogy ki lehet az. Tasha. Gondolkodás nélkül elfogadom a hívást - lehet, hogy valami baj történt vele.
-Tasha, jól vagy? - kérdezem olyan nagy kétségbeeséssel, hogy elfelejtem, az előbb még a párnámat ölelgetve bőgtem.
-Én jól - mosolyog biztatóan - De te nem.
-Ezt... - akad el a torkomon a mondat. Honnan tudta? 
Látom, hogy kicsit elvörösödik, nekem meg lesz egy sejtésem, de nem mondom ki, csak szélesen vigyorgok, ami elég rémisztően néz ki elmosott sminkkel. Mintha gyilkolni készülnék.
-Szóval... Valami eszméletlenül édes barátod elmesélte nekem, hogy mi történt és megkért, hogy beszéljek veled, mert ez szerinte ilyen lányos dolog - dadog teljesen vörös fejjel.
-Vajon ki lehet az? - játszom a meglepődöttet. - Nem akarom megtudni, hogy szerezted meg a számát.
-Ne is akard - nevet fel, aztán elkomolyodik a témára térve - Figyi. Sohasem szabad valaki után sírni. Ezt tapasztalatból tudom. Lehet, hogy én akartam, hogy egy kicsit összebarátkozzatok, de nem hittem, hogy ez lesz. A hülye ribi megcsókolta. És? Ő meg volt akkora faszfej, hogy egy ilyen tucatlányt választott helyetted, akinek aztán van stílusa. Lépj túl rajta, és igen, dobd tele az arcát darts nyilakkal, mert az tök jó érzés lehet! Mondd meg neki, hogy számodra ő már csak egy senki! - megáll pár pillanatig levegőt venni és látom, hogy elmosolyodik - Bocs, nem vagyok jó a biztatásban. És miattad használtam el vagy félévnyi értelmes mondandómat.
-Tasha, ez akkor is tökéletes volt számomra - mosolygok most már őszintén. - Köszönöm.
-Kérlek ne érzelegj nekem, mert a végén még valamit mondok rád - röhög - Na, kislány! Menj, zuhanyozz le és mosd le az arcodat, aztán mondd meg neki a magadét! - csapja össze a kezeit.
-Kösz, de inkább holnap.
-Fúj, így akarsz lefeküdni? - húzza el a száját.
-Nem, csak holnap fogom megmondani a magamét - nevetek fel a legnagyobb meglepetésemre. Ilyenek a jó barátnők: bármikor fel tudnak dobni.
-Akkor jó, mert ez még tőlem is gusztustalan lenne úgy lefeküdni, hogy ragacsos vagyok a sörtől, büdös a cigitől, az arcom meg olyan, mintha Halloweeni buliba mennék - vihog, arra célozva, hogy annyira trehány néha, hogy kajával az ágyában alszik. Emlékszem, Jenny onnan ette meg az első nachosát. - Mikor jössz haza? Már halálra unom itt magamat - vált témát. - Vagyis, úgy értem, ide haza.
-Most, hogy ezt történt, igazából nem tudom. - töprengek -  Úúú, és képzeld, Michael is jön majd valamikor! - mesélem el a nagyszerű hírt.
-Tudom, már mondta - ujjong.
-Mióta van ez a... Ez a nem is tudom mi köztetek? - kérdezem lelkesen. 
-Lássuk csak... - kocogtatja meg a mutatóujjával az állát - Egy nappal az indulásod előtt írtam ki a telódból a számát, Karácsony után mertem csak írni neki... Ez pedig pontosan... Honnan tudjam? Bukásra állok matekból! - rántja meg a vállát, amire felröhögök. Annyi ideje hallgattam már Tashát a legjobb barátomról áradozni, most pedig végre van köztük valami. A furcsa az, hogy nem vagyok rá féltékeny.
-De ezt nekem amúgy Michael miért nem mondta?
-Nem tudom - mosolyog, mintha be lenne szívva. - De ne verd meg, mert nem mondta el! - kapja fel a kezét, én pedig újra nevetésbe kezdek - Na, én megyek kislány, remélem valamennyire jobb kedved lett a gyönyörű látványomtól. Holnap közöld azzal a seggfejjel, amit akarsz neki mondani és élj tovább boldogan, ameddig meg nem halsz - integet a kamerába, majd én is elköszönök.
Lecsukom a laptopom tetejét és már sokkal több életkedvvel megyek a fürdőbe. Megmosom az arcomat és próbálom a törölközőmmel valamennyire leszedni a sminket, mert nem akarok a sminklemosóval bénázni.
Amikor végzek vele, ledobom a ruháimat és belépek megnyitom a zuhanyzónál a csapot és várom, hogy felmelegedjen a víz. Belépek a fülkébe és alaposan lemosakodok. Bár még mindig nem vagyok olyan vidám, hogy énekeljek, de azért csendben élvezem a forró vizet. Egyébként is csak olyan dalok jutnak eszembe, amik Rá emlékeztetnek. Ezt a gondolatot gyorsan kirázom a fejemből, de nem sikerül, ezért próbálom elterelni azzal, hogy a samponos flakont olvasgatom. Japánul.
Kiszállok a kabinból és magam köré tekerem a törölközőt. Egy gyors hajszárítás után felveszem a pizsimet és visszamegyek a szobámba. 
Beleugrok az ágyamba és leges-legutoljára megnézem a telefonomat. 17 nem fogadott hívás és 6 üzenet. Egyiket sem nézem meg, csak leteszem a készüléket a szekrényemre és pár könnycseppel a szememben álomba ringatom magamat.