22. rész Game over baby

Heyho! :) Még egyszer nagyon sajnálom a késést, de nehéz lett volna telefonról feltölteni a részt :( Szóval itt is van, először teljesen másképp akartam írni, de rájöttem, hogy azt későbbre kéne majd tennem :) Nem nagyon vagyok vele megelégedve, le sem ellenőriztem még, de remélem tetszeni fog nektek, nagyon szépen köszönöm a feliratkozásokat, pipákat és kommenteket és jó olvasást! <3

Lizzie xxx

~Hayley Roberts~

Az utolsó órákban Aliceszel már azt tervezgetjük, hogy kiugrunk az ablakon, vagy egyszerűen csak elkezdünk rohangálni az ülések között, mert nem bírunk tovább egy helyben ülni. Igen, ez egy érett tizedikes és már egy hivatalosan is felnőtt lány viselkedése. 

-Egyébként téged hogy engedtek el ilyen fiatalon egy... Másik kontinensbe? - kérdezi meglepetten. Annyi mindenről beszéltünk eddig, de ez kimaradt. 

-Itt lakik a nagybátyám, meg sokáig győzködtem aput, hogy ez sokkal jobb teljesítményű iskola - húzom ki magamat - Igazából a nagybátyám teljesen leszarja, hogy mit csinálok, őt az sem zavarná, ha kirabolnék egy boltot, sőt, szerintem még segítene is benne. Ezért szeretem őt annyira. És te miért jössz Londonba? 

-Meglátogatom a bátyámat - válaszol mosolyogva - Azt mondta, hogy szüksége van még munkaerőre, én meg belementem, mert annyi pénzem van, hogy mindjárt az utcára kerülök.

-Ó, az jó - derülök - Figyelj... - váltok át komolyabb hangnemre.

-Ha megint Lukeról akarsz nekem mesélni, akkor meg se szólalj - emeli fel a kezét, amire elhallgatok. - Eltaláltam? Na mondjad, mit hagytál ki a részletes leírásából? Még jó, hogy azt mondtad neki, hogy soha többé nem akarod látni és felejtsétek el egymást - vihog.

-Nem tehetek róla, hogy ilyen vagyok. Gyorsan változik a véleményem - biggyesztem le a számat. - És nem tudok magamon uralkodni se.

-Ó, tényleg? Észre sem vettem! - kapja a szája elé a kezét.

-Hagyjál már - lököm meg gyengéden - Szóval, szerinted tényleg tetszhetek neki? - ujjongok.

-Igen, de már vagy huszonháromszor mondtam - csap a fejére unottan.

-Komolyan? - vinnyogok, miközben ugyanúgy elvörösödök, mint az előző huszonhárom alkalommal.

-Nem, dehogyis, csak vicceltem. Olyan ronda vagy, hogy még a macskák, akikkel élni fogsz öregkorodban, azok is elmenekülnek majd tőled - karol át "együttérzően".

-Basszus, pedig azt hittem, van esélyem - csatlakozok a játékba.

-Hay, gyönyörű vagy, vicces és idegesítő. Miért ne szeretne?

-Mert tudom, hogy nem lennék jó mellette, azt szeretném, ha a legjobbat kapná, nem pedig ezt - mutatok végig magamon.

-Valami az agyadra mehetett - veregeti meg a vállamat - A depressziós filmek helyett most inkább nézz valami durvábbat. Mondjuk kezdd az Éhezők Viadalával.

-Már láttam - mosolygok.

-De jó! És hogy tetszett? - lelkesedik.

-Nem tudom, a felénél kiraktak minket a moziteremből - röhögök.

-Te vagy az egyik csaj a YouTubeos videóból, aki One Directiont énekelt? - könnyezik a nevetéstől. - Pont erről beszélek! Miért ne szerethetne Luke, ha ilyen ciki vagy?

-Azt mondtad, ciki vagyok? - teszek úgy, mintha megsértődnék - Rendben Alice, menj vissza Csodaországba, mostantól végeztünk!

-Ne, nem küldhetsz oda vissza, pont onnan jövök!

-Már késő. Érezted, ahogy a repülő visszakanyarodott? Mész vissza ahhoz a rühes nyuszihoz! - teszem keresztbe a karjaimat. - Egyébként félek attól a mesétől. Olyan rémisztő - suttogom.

-Nyugi, nem vagy egyedül - suttogja vissza.

"Készüljenek a leszállásra" - szól a hangszórókból egy stewardess hangja.

Bepakolom a hátizsákomba a cuccaimat és lehunyva a szememet próbálok pihenni még egy kicsit. Az egész út alatt nem tudtam aludni, és nem csak amiatt, mert semmi járműben sem vagyok képes aludni, hanem mert Aliceszel nem tudtuk abbahagyni a beszélgetést. Olyan jól elvoltunk az úton, hogy az egyik stewardess egyszer szólt nekünk, hogy kicsit maradjunk csendben, mert többen panaszkodnak ránk. Ünneprontók.

-Szerinted még találkozni fogunk? - kérdezem tőle, amikor elkezdődik a leszállás.

-Egy városban fogunk lakni, persze, hogy fogunk - mosolyog biztatóan. Nem halmozom el több kérdéssel, csak csendben ülök egy helyben és várok, hogy végre leszálljon a gép.

Kinyitódik az ajtó és mindenki tolakodva, már-már lökdösődve siet kifelé. Én is megpróbálkozok felállni, de az embertömeg visszanyom a helyemre. Alice röhögéssel díjazza, hogy milyen béna vagyok, majd én is csatlakozok hozzá.

Utolsóként szállunk ki a gépből, amikor meglátom a három sikítozó barátnőmet, ahogyan egy Hayley bogyó feliratú papírt emelnek a magasba - gondolom Jenn ötlete volt. Alicet magam mögött hagyva odafutok a lányokhoz, hogy megöleljem őket és velem együtt visítsunk tovább - annyi mindent történt az alatt a rövid idő alatt, amit el akarok nekik mesélni, de túl hosszú lenne itt a repülőtéren beszámolnom róla.

-Hol van Emily? - mondom ki az első értelmes mondatomat a sikoltozás után.

-Még nem jött vissza, mert nem tud elindulni a gépe a hóvihar miatt - válaszol Becca. Eszembe jut,.hogy szegény Alicet egyedül hagytam, ezért időt kérve a lányoktól visszamegyek hozzá.

-Meg akarod ismerni őket? - kérdezem tőle mosolyogva.

-Ugyanolyan hiperaktívak, mint te?

-Nem mindegyik.

-Hát oké - vonja meg a vállát halvány mosollyal az arcán. Ismét visszasétálunk a többiekhez, már bőrönddel a kezünkben.

-Lányok, ő itt Alice. Ő ült mellettem az út közben és be kell vallanom, sokkal jobb fej és kedvesebb, mint az odafele lévő bácsi - mondom boldogan.

-Ismerősnek nézel ki. Találkoztunk már? - hunyorog Jenny. - Egyébként nagyon örülök - öleli át. 

Még maradunk kemény három percet, aztán Alice közli, hogy a bátyja hívja és mennie kell. Elköszönök tőle, ő pedig megígéri sokadszorra is, hogy fogunk még találkozni.

-És? Milyen volt újra otthon? Hogy van Michael? Apukád? Ott tényleg nem esett a hó? - önt el Rebecca kérdésekkel.

-Menjünk el innen és mindent elmesélek a koleszban - ásítok egyet. Mint mondtam, semmit sem aludtam az út alatt, az időátállás miatt is fáradt vagyok, de semmiképp nem hagynám cserben a barátnőimet.

Magam után húzva a bőröndömet kilépünk az épületből és csípős szél csapja meg az arcomat. Felkészültem rá, elöl hagytam a kabátomat, de így is meglep a hóvihar. Beülünk az egyik taxiba és jókedvvel tartunk az iskola felé. Ilyet sem mondtam sokszor.

A kiszállásnál a többiek segítenek vinni a cuccaimat és besietünk a kollégium fűtött előterébe.

-Csókolom portás néni! - köszönök neki bájosan, amit ő a szokásos mogorva tekintetével és egy "ez is megjött" hozzászólással díjaz. Biztosan én lehetek a kedvence.

Benyomorítjuk magunkat a liftbe és tovább beszélgetve a semmiségekről várjuk meg, hogy felérjünk a legfelső emeletre. Ott sietősen kiszállunk és belökjük egymást a Tashával közös szobánkba.

-Szóval? - kezdi Jenny és Tasha is.

-Mit akartok tudni? - tárom szét a karomat. - De először én is akarok kérdezni valamit - szegezem a tekintetemet Tashára - Istenem, odaadtam Michaelnek a képet és eszméletlenül örült neki! Olyan cukik lesztek, már adtam is nektek egy közös nevet! Hogyan szerezted meg a számát?

-Mondtam, hogy a te telódból - nevet halkan - Elég könnyű volt, mert te kis naiv kislány, nem véded semmi jelszóval vagy kóddal - kócolja össze a hajamat. Az oké, hogy ő itt a legidősebb, de akkor sem engedhetné meg magának, hogy összekócolja a tökéletesen beállított sérómat.

-Várjatok egy kicsit! Akkor most mi van Michael és Tasha között? - kér időt Becca, aki mindenről lemaradt. Jenny szól neki, hogy majd este elmeséli, de most fontosabb kérdések is vannak ennél.

-A fogadásról... - köszörüli meg a torkát a vörös hajú barátnőm.

-Szeretem - sütöm le a szememet. - És állítólag ő is engem.

-Mi? Nemár! Hay, egy szavamat sem jegyezted meg a múltkor? Nem lehet neki megbocsátani, csak ki akar használni! - háborodik fel Tasha, de gyorsan lecsitítom.

-Ez is azt bizonyítja? - dobom felé a telefonomat, amire a másik két lány is ugrik.

-Úgy hív téged, hogy Hales? Mekkora ötletlopó már! De egyébként olyan... Nem mondhatnám cukinak, mert egy másik csajt szid, vagy mégis, lehet, hogy aranyos, mert azt írja, hogy tetszel neki - ölel át Jenny. -Attól még áll a fogadás.

-Tudom, meg fogom csinálni, de kérlek, csak jövő héten, mert itt van a félév és tanulni is kéne valakinek - sóhajtok.

-Rendben, akkor jövő hét - veregeti meg a hátamat - Nyugi, tök jó lesz, láttam már nálad fiatalabbakat is rúdtáncolni.

-Tizenhat leszek, hogy lehetnének nálam fiatalabbak is? És csodálatos barátnő vagy - mondom cinikusan.

-Hé, igen, jó barátnő vagyok, diplomám is van róla!

-Na mutasd - nevetek.

-Elvesztettem - röhög fel, majd átölelem.

-Azt kell mondanom, Michael akkor is jobb. De csak azért mert ő Michael és mindenben jobb - dobja vissza Tasha a telefonomat, amikor abbahagyja az üzenetek tanulmányozását. Az a furcsa, hogy én még el sem olvastam őket.

-És egyáltalán nem azért, mert vele képzeled el az esküvődet - kuncogok, a zsebembe süllyesztve a készüléket.

-Hales, te nagyon fáradt vagy, hagyni kéne téged aludni - simítja meg Jenn a karomat. - Csak még megnézem, hogy mit vettél nekem ajándékba - pattan fel az ágyról és kinyitja a bőröndömet.

-Jenn, én... - kezdek bele, de gyorsan félbeszakít.

-Ebben van, ugye? - mutat egy zacskóra.

-Nem, azok azok a cuccok, amiket Mikeynál hagytam - szólok, de már csomagolja ki. Széttépi a papírzacskót, de semmi olyan dolog nincs benne, ami az enyém. Csak egy... Egy plüssláma?

-Honnan tudtad, hogy ezt akartam? Oké, erősen céloztam rá, de akkor is! Azt sem tudtam, hogy lehet ilyet kapni - karol át olyan erősen, hogy mindjárt megfulladok.

-Én sem tudtam róla - nyögöm ki erőtlenül.

-Itt van egy papír - vesz ki Becca egy összehajtott lapot a zacskóból és felém nyújtja.

Némán elveszem tőle és remegő gyomorral olvasni kezdem:

Hales, tudom, hogy nagyon haragszol rám, de ezt kérlek, olvasd végig.
Csodálatos vagy, gyönyörű és be nem áll a szád. Imádom, ahogyan próbálsz felidegesíteni és piszkálni, a legtöbbször sikertelenül, mert a végén te leszel az, aki mérges lesz.
Gondolom megváltozott rólam a véleményed és ki nem állhatsz, de ahogy az üzenetekben is leírtam, soha semmi közöm nem volt Chloeval, csak annyi, hogy a rokonom egyik barátnője.
Szörnyű téged látni, ahogy sírsz, úgy pedig még rosszabb, ha tudom, miattam van. Ha vissza tudnám tekerni az időt arra az éjszakára, akkor gondolkodás nélkül megcsókolnálak, de ezzel már elkéstem.
Luke x

A könnyeimmel küszködve nézem meredten a sorokat, amiket Luke írt a szálkás, számomra gyönyörű kézírásával. Olyan befejezetlennek és értelmetlennek tűnhet más embernek, de nekem minden egyes mondata érthető.

Megfordítom a lapot, amin Michael ismerős írása van.

Ezt a levelet még Luke adta nekem Szilveszter után, amikor átjött hozzám beszélni, te pedig utána közölted vele, hogy soha ne lássátok többé egymást. Utána még egyértelműen beszéltem vele, mivel barátok vagyunk és nagyon meglepett, hogy betartja a kérésedet. Azt mondta, hogy akkor megpróbál túllépni és igyekszik téged elfelejteni. Hay, imádlak meg minden, de azt hiszem ezt most elcseszted.