23. rész Whoops

Sziasztok! :) Itt is van a 23. rész, egy elég furcsa címmel (sajnálom, mostanában hülye címeket adok a részeknek). Nagyon-nagyon szépen köszönöm az 56!! feliratkozót és a rengeteg pipálást és kommentet <3 Remélem azért tetszeni fog a rész, mert nem lett valami perfie :D Jó olvasást! <3

ui.: még régebben csináltam egy versenyt, ami teljesen csődbe ment, mert nem jelentkeztek sokan. De ki szeretném rakni az elkészült novellát és a fejléceket is valahova. Szóval lehet, hogy valahogy újra beindítom ezt az egészet, vagy nem tudom :D

Ölel titeket:

Lizzie xxx

~Hayley Roberts~

-Elcsesztem. Végre volt valaki, aki viszont szeretett, de én elrontottam ezt az egészet - dőlök Tasha vállára reggel hétkor tanítás előtt.
-Még lehet, hogy rendbe tudod hozni. Nem ismerem őt, de Michael kevés rosszat mondott róla - veregeti meg a hátamat. Egyébként Tasha rengeteget változott azóta, mióta megismertem. Emlékszem, nem voltunk valami jóban, mindig lehurrogott, amiért nem hagytam, hogy magától felébredjen, most pedig azt is megengedi, hogy a vállán sírjam ki magamat.
-De nem hívhatom fel, hogy közöljem vele, mégsem gondoltam komolyan, amit akkor mondtam. Igazából a düh beszélt belőlem, mert nem bírtam elfogadni, hogy mással láttam együtt. De már mindegy - törlöm le a könnyeimet, egy műmosollyal megnyugtatva a barátnőmet, hogy ne sajnáljon tovább. - Koncentráljunk a tanulásra.
-Stréber - mosolyog rám szórakozottan.
-Talán én is betarthatnám a kérésemet - térek vissza a témára - Túlléphetnék rajta, nem? 
-Túl sok kérdésed van. Nagyon sok - fogja a fejét - Csináld azt, amit te látsz jónak.
-Eddig is azt csináltam és ez lett belőle - nevetek fel keserűen.
-Oké, próbáld meg te is. Kérj meg valakit, hogy szervezzen be neked egy randit.
-De én nem... - kezdek tiltakozni, de Tasha lecsitít.
-Nincs semmi de! Elmész egy normális randira és kész! - zárja le a témakört. - Most pedig öltözz fel és szedd rendbe magadat.
-Igen, anyu - tápászkodok fel a földről és besietek a fürdőszobába a bőröndömből kiválasztott ruhákkal a kezemben. Felveszem őket és megmosom az arcomat. Amikor mindennel elkészülök, bizonytalanul megyek ki a szobatársamhoz - Ha ilyen gyorsan keresek egy másik fiút, az nem túl... Tudod...
-Nem, szerintem nem olyan. Hay, ne parázz már! Ahogy ismerlek, úgyis elrontod vagy valami seggfejt fogsz ki.
-Oké, nem félek - veszek egy nagy levegőt.

***

Az utolsó órában, osztályfőnökin ledobom a táskámat Jenny mellé és csendesen leülök. Mosolyogva összenézünk és nagy erőlködéssel koncentrálunk a tanár szavaira.

-Legfeljebb két hét múlva le kéne lezárnunk titeket, de az osztály átlaga elfogadhatatlan! Ez Hayleyre és Emilyre is vonatkozik, aki nincs itt. Egyáltalán hol van?

-Hóvihar van, nem tud felszállni a gépe - válaszolja Rebecca.

-Ó, hát rendben. De Hayley! Ez a matematika hármas átlag szörnyen fest az ötöseid között. 

-Ki fogom javítani - szólalok meg csendesen.

-Rendben - biccent egyet és becsukja a naplót - Ezzel készen is vagyok. Kinek hogy telt a szünete? - vált át a kedvesebbik énjére.

Mindenki boldogan kiabálja az élményeit, én pedig csendben ülök és próbálok észrevétlen lenni a leghátsó padsorban. Az a pech, hogy nem vagyunk sokan, a terem pedig nagy, ezért mindenkit jól lehet látni a tanári asztaltól.

-És neked Hayley? - kérdezi kedvesen az osztályfőnök. Utálom, hogy én vagyok az egyik kedvenc diákja.

-Elment - rántom meg a vállamat. Már az összes szempár rám szegeződik, úgy látszik mindenki kitombolta magát és csak rám kíváncsiak -Visszautaztam Ausztráliába és ott töltöttem a szünetet.

-Jó volt újra látni az ottani barátnőidet? - faggat tovább. Miért érdekli annyira, hogy mit csináltam?

-Igazából nincs ott egy barátnőm sem - válaszoltam kellemetlenül.

-Csak fiúkkal volt, akiknek van egy bandájuk és nagyon menők - szól közbe Jenny. 
-Ez nem igaz! - kapom fel a fejemet. - Vagyis igaz, de már nagyon régóta ismerem néhányukat - vörösödök el és felháborodottan ránézek Jennre, de ő csak biztatóan rám mosolyog.

-Az remek - bólint a tanár. Közben az osztályban lévő összes lány szigorúan méreget engem és csak az járhat a fejükben, hogy mit esznek rajtam azok a bizonyos fiúk. Ismerős érzés, mintha újra a régi sulimban lennék.

Legnagyobb szerencsémre kicsöngetnek, én pedig villámsebességgel kirohanok a teremből. Tashával találom szembe magamat, aki a másik osztály terméből jött ki.

-Na, milyen volt az első szünet utáni napod?

-Jenny mindenkinek elmondta, hogy Michaelékkel voltam a téli szünetben, ez miatt pedig az összes lány utál - nyöszörgök.

-De ez csodálatos!

-Nem, nem az! Mit nem értettél azon, hogy utálnak?

-Csak féltékenyek. És ez miatt lehet, hogy több esélyed van a többi fiúnál, mert tudják, hogy vetélytársaik vannak.

-Nekem teljesen mindegy. Úgysem megyek ma sehova - húzom fel a vállamat.
-Úgy látszik, még mindig nem jutott el az okos fejecskédbe az, amit mondtam - bök a homlokomra - Becca!
-Mi van? - lép mellénk Rebecca.
-Ha azt mondom, hogy ma Hayley Elizabethet el fogja ma valaki hívni randizni, akkor igazam van?
-Én ezt honnan tudjam?
-Mert te vagy az ilyen "jaj, ott egy fiú, beszéljünk vele" lány.
-Kikérem magamnak! Egyébként is, barátom van - emeli fel a mutatóujját.
-Én is itt vagyok - köhögök erőltetetten, aztán feladom és otthagyom őket, hogy tovább vitatkozzanak. - Ezek kikészítenek - sietek Jennyhez, aki a szekrényében pakol.
-Ne is mondd. Mellesleg bocsi, csak kicsúszott a számon, hogy kikkel voltál.
-Már megszoktam - vigyorgok - Tasha azt mondta, az előnyömre válhat, hogy az osztályban lévő lányok utálnak.
-Ez hülyeség.
-Szerintem is - csapom be a saját szekrényemet. - Felhívom Michaelt, tanulok matekot, aztán mehetünk dolgozni. Te hogy állsz?
-Alszok egyet és dolgozok.
-Jenn, nem kell segítség a földrajzban? Tudod egyáltalán, hogy most milyen kontinensben vagyunk?
-Angliában - húzza ki magát büszkén.
-Erről beszélek - nevetek kínosan és rábeszélem, hogy alvás helyett tanuljunk.

***

Három kemény óra után elmagyaráztam Jennynek, hogy mik azok a kontinensek és át is vettem a matekot.

Előveszem a telefonomat és Michaelt tárcsázom.

-Milyen újra ott lenni? - szól kedvesen a telefonba, én pedig fáradtan elmosolyodok.

-Furcsa - vallom be, aztán Jenny mérges arcát látom meg, aki hallja a beszélgetésemet. - Vagyis nem rossz értelemben - nevetek fel - Még csak most volt az első nap és máris elfáradtam a tanulástól. Egyébként ott hány óra van? - kérdezem.

-Másnap reggel hat, szóval el fogsz késni a munkahelyedről - nevet vidáman.

-Juj, tényleg! Jó, sietek, később beszélünk - köszönök el tőle és leteszem a telefont. Rekordsebességgel felveszem a kabátomat és a cipőmet és Jennyt siettetve kilépünk a hóviharba.

-Ilyenkor visszavágyok a tengerpartra - húzom a szám elé a sálamat és egy szabad taxi után kémlelek. Gyorsan beszállunk a kocsiba és becsapom magunk mögött az ajtót és összedörzsölöm a kezeimet, hogy felmelegedjenek az út alatt. Amikor megérkezünk, berohanunk a bárba, azon belül pedig az öltözőbe. Felveszem a pólót és a kötényt, majd megyek is a pult mögé Jennyvel együtt.

-Ó, hát itt vagytok! Hogy telt a téli szünet? - karol át minket Will.

-Engem hagyjatok ezzel a kérdéssel - röhögök fel szerencsétlenül.

-Be szeretném mutatni nektek a húgomat, aki a papírmunkában fog nekem segíteni. Igazából nem fogtok különösebben találkozni, csak meg akarom mutatni, hogy a mi családunkban a szépség öröklődik - terel minket az irodája felé.

-Alice! - sikítok fel, amikor Will kinyitja az ajtót.

-Mondtam, hogy találkozni fogunk! - ölel át - Különben én sem tudtam, csak megérzés volt.

-Ti ismeritek egymást? - csodálkozik Will.

-Egymás mellett ültünk a repülőn - mosolygok boldogan.

-Akkor ezért voltál olyan ismerős - gondolkozik Jenny, aztán megrázza a fejét - Nekünk most nem dolgoznunk kéne? 

-Ja igen, erről is akartam beszélni. Mit szólnátok ahhoz, ha még egy órával korábban kezdenétek? Fiatalok vagytok, nem akarlak titeket tizenegyig fárasztani.

-Nekem oké - biccentek egyet, amivel Jenn is egyetért.

-Khm, a fogadás - lök meg hátulról a barátnőm.

-És... Lehetne, hogy jövő héten, izé... Hogy beálljak a táncosok közé? Vagy maximum olyan ruhát hordjak? - dadogom kellemetlenül - A ruha elég? - suttogom Jennynek.

-Jó, de akkor két hét - súgja vissza a fülembe. Biccentek egyet és hangosan is elmondom Willnek, hogy két hétig olyan ruha.

-Rendben - írja be a noteszébe - Fogadás? - érdeklődik szórakozott mosollyal az arcán.

-Igen - sütöm le a szememet.

-Sok sikert - paskolja meg a vállamat és kiküld minket az irodából.

-Basszus - kapom a kezemet a szám elé ijedtemben, amikor becsukom magam mögött az ajtót.

-Mi az? - kiabál Jenny a hangzavar miatt.

-A második héten már Michaelék itt lesznek és biztos meg fogják nézni, hogy milyen helyen dolgozok - túrok bele a hajamba.

-Hopsz - nyögi ki Jenny az egyetlen szót, ami eszébe jut.