2015. január 4., vasárnap

32. rész Awful monday

Sziasztok! :) Tényleg nagyon sajnálom a késést, nem is volt nagyon ihletem és a gépem is szörnyen lassú :( Előtte ki szerettem volna kérdezni a barátnőm véleményét, hogy milyen lett, mert nem nagyon érzem jónak, de mivel nem lehet telefonközelben és már titeket sem akarlak várakoztatni, most felrakom. Szóval mindent köszönök nektek, és még egyszer sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok :( <3

Lizzie x

~Hayley Roberts~

A vasárnap nyugodtabban telt el, kint hóvihar volt, ezért megint a kollégiumban maradtunk. Tasha és Mikey valami videojátékkal játszott, Ash, Cal és Jenny tévéztek, én pedig megint matekoztam Lukekal. Emilyről és Rebeccáról nem hallottunk semmit, de úgy gondoltuk, a barátjaikkal romantikázhatnak. Tehát nem nagyon törődtem velük, csak figyeltem, ahogy a korrepetitorom magyaráz nekem valami szorzásról.

Reggel a telefonom ébresztőjére kelek és rájövök, hogy attól még, mert Michaelék itt vannak a városban, nekem iskolába kell mennem. Fáradtan és morcosan lenyomom a szundi gombot és visszadobom magamat az ágyba.
-Remélem tényleg tudsz valamit matekból, nem csak azt, hogy hogyan kell előkészülni a csókolózásra - szólal meg Tasha gúnyosan a sötétben.
-Igen, tegnap, ameddig te játszottál, addig én tanultam - fordítom felé a fejemet.
-Úgy láttam, hogy inkább a száját nézted és közben arra gondoltál, hogy milyen jó lenne beleharapni.
-Undorító vagy - nevetek fel.
-Nem érdekel, majd meglátjuk, mennyire készültél fel - ül fel és a fürdőszobába sétál. - Villogott a telód, asszem üzeneted jött - mutat rá a telefonomra, ami a földön van. 
Gyorsan felülök és feloldom a képernyőt.
-Luke az - tájékoztatom a szobatársamat, miközben azon gondolkozok, mikor menthettem el a számát. - Azt írja, sok sikert a dogához, mert nem feleslegesen tanult velem - mosolyodok el.
-Hát ez cuki - mondja a fogkeféjével a szájában. - Akkor végeztél Shawnnal?
-Ma fogom neki elmondani, hogy most nem tudnék vele találkozgatni - bólogatok és én is a fürdőszoba felé veszem az irányt.
-Lukey jól állna melletted - közli Tasha, miközben fogat mosok. Hirtelen félrenyelem a fogkrémet és köhögni kezdek. - Most mi a bajod? A múltkor még le akartad smárolni.
-Először is - emelem fel az ujjamat. - Már annak örülök, hogy barátok lettünk, nem akarom ezt most elrontani valami hülye tanácsoddal. És ha így erőltetitek, akkor sohasem lesz ennél több.
-Oké, mostantól nem erőltetek semmit, de akkor te se cseszd el az egészet, ahogy szoktad - veszi fel a cipőjét és kinyitja az ajtót. - Ja, és Michael ma mondta, hogy be akarnak nézni a bárba, ahol dolgoztok - szól utólag, aztán kimegy a szobából.
Újra félrenyelek és összeszorul a mellkasom. Hát, remek.
***
Egész tanítás alatt azon pörgött a fejem, mit fogok csinálni, ha meglátnak abban a hülye ruhában. Az első hetet is épphogy kibírtam, pedig akkor semmi ismerős nem látott engem. Amikor visszaérek a szobámba, ráugrok az ágyamra és becsukom a szememet. Az idegeskedés és a matekdoga miatt teljesen elfáradtam, estére ki kéne pihennem magamat.
Nem tudom, meddig aludhattam, de amikor felkelek, a fiúk már a szobánkban vannak, Tasha és Michael játékát nézve. Félálomba átsétálok a szobának annak az oldalára és leülök az egyik babzsákra.
-Sokat aludtál, nemsokára menned kell - szól hozzám Tasha, még mindig a videojátékra koncentrálva.
-Ja igen, akkor ma benézünk hozzátok - néz rám Calum mosolyogva. - Remélem vannak ott szexi pultosnők.
-Jobbak is vannak a pultosoknál - fújom ki a hajamat a szememből.
-És mikorra kell beérned? - kérdezi Ashton, szintén a képernyőt nézve.
-Hatra - nézek a telefonom órájára és gyorsan felpattanok. - Tasha, azt mondtad, hogy csak nemsokára kell mennem!
-Igen - ért egyet, rám se nézve.
-De ötven van! - rántom fel a cipőmet a lábamra. - Jenn, tedd le a chipset és öltözz fel - utasítom a lányt.
-Várj anyu, meg akarom várni, amíg Michaelt szétaláz egy lány - emeli fel a kezét.
-Kint megvárlak, addig keresek egy taxit - sóhajtok. - Fiúk, ti meg itt maradhattok egész este, nem muszáj eljönnötök - bújok bele a kabátomba és kimegyek a folyosóra. Pár perc múlva Jenny is elkészül, ezért együtt indulunk el. 
A bárba belépve máris az öltözőhöz sietünk, mert nem tudom, mennyi időm van hátra arra, hogy keressek valami fürdőköpenyt, amit majd gyorsan felkaphatok, ha tényleg idejönnek a többiek.
-Erről amúgy te tudtál? - fordítom a fejemet a vörös hajú lány felé, miközben a ruhámat erőltetem magamra.
-Hát, nagyjából ja - húzza el a száját. - De nézd, találtam egy köpenyt!
-Az egy takaró, de már nem kell, találtam - nevetek fel, annak ellenére, hogy kicsit mérges vagyok rá. - Mehetünk - fogom meg a kezét és együtt megyünk a pult mögé. Csendesen pakolgatom a poharakat és kiszolgálok pár embert, majd Jenn váratlanul bökdösni kezd.
-Gyorsan, vedd fel azt az izét, megérkeztek! - nyomja a kezembe a fürdőköpenyt. Sietve felkapom és keresni kezdem őket a szememmel. Először Calt és Ashtont pillantom meg, akik vadul integetnek nekem.
-Hay! Van itt medence is, amiért köntösben vagy? - ül le Calum az egyik bárszékre.
-Inkább nem válaszolok semmire, tessék, kaptok ingyen kólát - tolok feléjük két üveget. - És van egy tanácsom. Ne vitatkozzatok senkivel, ne keveredjetek verekedésbe, mert nagyon sok részeg izomagy van itt.
Közben Luke is csatlakozik és leül Ash mellé.
-Itt az a divat, hogy köpenyben kell dolgozni? - néz a szemembe, gúnyosan mosolyogva.
-Még nem, de majd az lesz, ha követni fogják a stílusomat. Tudod, én divatdiktátor akarok lenni - húzom ki magamat.
-Pedig azt hittem, valami fogadás miatt van rajtad. Meg az alatta lévők is.
-Ezt honnan...? - tátom el a számat.
-A munkatársad sokat szokott beszélni ilyen dolgokról. És milyen lett a dolgozatod?
-Utolsó órában már nem nagyon szeretek koncentrálni, de szerintem jó lett. És... Kösz, hogy segítettél - mosolyodok el halványan.
-Nehéz volt veled megértetni, de szívesen. Cserébe én is kaphatok egy ingyen kólát?
-Tessék - nevetek, elé csúsztatva az üdítőt.
-Hayley, köpenyt le, még mindig tart a fogadás és én vagyok a bíró - kiabál Will az irodája felől.
-Bocs csajszi, azt hiszem ő jobban élvezi a szívatást, mint én - röhög Jenny mellettem. - De igen, a szabály az szabály.
-Hát rendben - sóhajtok és ledobom a köntöst.
-Akkor jól gondoltam - mosolyog Luke és lejjebb pillant egy kis időre. Keresztbe teszem a kezemet és teli üvegeket sorakoztatok a pulton, hogy fedjenek.
-Ha még egyszer lenézel, hívom a biztonságiakat.
-Rám küldenéd az őröket? - nevet fel.
-Jó a kapcsolatom velük - vigyorgok.
-Inkább maradok, kint megfagynék - rántja meg a vállát. - De tényleg megtennéd ezt azzal, akinek a nevét álmodban suttogod?
-Hogy mi? - vörösödök el.
-De csak hogy megnyugtassalak, cukin alszol - kortyol bele az üvegébe.
-Így már tényleg nyugodt vagyok - forgatom a szemeimet.
-Hé, pultoslány ruha nélkül! - int egy férfi. - Kéne pia.
-Nem látod, hogy beszélgetek? - kiabálok rá. - És van rajtam ruha.
-Adj innom, asszony! - könyörög, meg sem hallva, amit mondtam.
-Egy pillanat - mondom Lukenak és kiszolgálom a pasit. - Szóval - lépek vissza hozzá. - Ne nézd, ahogy alszok.
-Ne mondd meg, mit csináljak.
-Ne ellenkezz a kérésemmel - veszem el tőle az üdítőjét.
-Ne vedd el az ingyen kólámat - nyújtja ki a kezét, de egy kortyra megiszom előle az egészet.
-A szerelmespár menjen máshova, mert én dolgozni szeretnék - teszi Jenny csípőre a kezét. - Ma mindenki helyett dolgozok, csak tűnjetek el és máshol igyatok egymás után.
-Én nem mozdulok innen - ellenkezek.
-Tessék, itt van a kötényem, de húzás! - nyomja bele a kezembe. Átbújtatom a nyakamon és hátul megkötöm.
-Így látszik valami? - fordulok Jennyhez.
-Olyan szégyenlős vagy, hogy szörnyű. Még egy hetet kérek Willtől, hogy így dolgozz, ha nem mész el Skywalkerrel máshova.
-Azt hiszem itt már nem látnak minket szívesen - biggyesztem le a számat Lukenak és kimegyek a pult mögül. - Hol van Tasha és Michael?
-Kiélvezik, hogy ketten vannak, ezért otthon maradtak és még mindig játszanak, mert Mike nem bírta ki, hogy leverték.
-És mi vagyunk a szerelmespár - nevetek kínosan.
-Ja - néz le a cipőjére.
Valamiért egyikünknek se jut semmi az eszébe, amit mondhatnánk, ezért csendben állunk egymás mellett a tömegben. Egy csapat egyetemista fiúk sétál felénk; még csak kilenc óra lehet, de látszik rajtuk, hogy már sokat ittak. A legmagasabb, aki már rendesen dülöngél, közeledni kezd hozzám.
-Gyere, vetkőzz le nekem - suttogja a fülembe, a tömény alkoholszag pedig megcsapja az orromat.
-Bocs, én csak pultos vagyok - húzódok arrébb. - De szerintem le kéne egy kicsit dőlnöd, mert rohadt részeg vagy.
-Figyelj. A haverjaimmal törzsvendégek vagyunk itt, szerintem annyit megérdemlünk, hogy mutass nekünk valamit.
-Istenem - nevet fel Luke halkan. - Hagyjátok már őt békén, az igazi sztriptíztáncosok a rudaknál vannak - mutat a háta mögé.
-Ó, szóval a kis barátod miatt nem akarod teljesíteni a kérésemet? - néz rám, furán mosolyogva.
-Ash, szólj a biztonságiaknak! - ordít felé Luke idegesen. Nem tudjuk, hogy meghallotta-e, de úgy látszik, a fiúcsapat veszi a jelzést és a másik irányba indulnak. 
A zene hangosabb lesz és a fényeket is bekapcsolják, mindenki lökdösődve táncol körülöttünk.
-Köszönöm - szólok vékony hangon. Eddig észre sem vettem, hogy mennyire félek.
-Nem lesz semmi baj, szerintem már el is mentek innen - mosolyog rám nyugtatóan.
Sóhajtok egyet, majd hirtelen kiabálásokat hallok meg a hátam mögül és egy ököl suhan el mellettem, ami Luke arcának ütközik.

12 megjegyzés:

  1. Sziaa.
    Eddig még nem írtam kommentet de rájöttem hogy itt az ideje.
    Egész nap az oldalt frissitettem és tükön ülve vártam hogy felrakd a részt.
    Egyszerűen csodás lett.Várom már végre mikor jönnek össze.Remélem nem sokáig hagyod őket szenvedni
    Várom a kövi részt.
    U.i.:imadom ahogy irsz
    U.i2:első kommentelő
    Puszi Réka.xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :))
      Bocsánat a késői válaszért és a rész késése miatt is :( Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy még mindig itt vagy és olvasod a blogomat <3

      Törlés
  2. Áááááááááááá
    Ne szabadkozz a késés miatt szerintem mindenkivel megtörtént már, hogy nem akarta az igazságot a gépe meg amúgy is. Kárpótoltál minket egy újabb mesterművel.
    Vártam.már azt a részt amikor eljönnek a bárba XD mindig magam elé képzeltem a legfurább megoldásokat is de mint már azt párszor mondtam : mindig meg tudsz lepni. ;)
    Várom.már a kövi részt, hogy kiderüljön ki húzott be Skywalkernek - ahogy Jenn mondaná -. Na meg amúgy is várom mert te írod és mert mindíg megvan a napi mosoly. Aznap is amikor elolvasom meg a következő napokban is amikor visszagondolok rá. Szóval mondhatjuk hogy egészségesen tartasz mert az aki nem mosolyog mindennap az beteg. Legalábbis valahol ezt olvastam. De a lényeg a lényeg hogy tényleg nem voltam beteg tavasz óta és ez köszönhető akár az én immunrendszeremnek, de leginkább Neked. Már ha igaz az amit olvastam.
    Így a végére mér csak annyit írok, hogy ezer hála és köszönet, amiért te nem hagytad még félbe a blogot ahogy azt tette sok más blogger/bloggerina. És természetesen azért is mert történetesen nem egy sablontörténet ez hanem egy eseménydús sztori.
    Van fantáziád csajszi!
    Na akkor én nekem itt a végem az én időm itten most lejárni készül úgyhogy:
    Millió puszii <3333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is sajnálom a késői választ, de nem tudom, hogyan köszönhetném meg ezeket a szavakat :') Azt hittem, hogy egyértelmű lesz, ki húzott be Lukenak, de hát akkor mindegy :D
      Tehát nagyon szépen köszönöm a támogatást és azt, hogy nem haragszotok a késésért :) Neked semmit sem kell köszönnöd, miattatok jutottam el idáig <3

      Törlés
  3. szia! bocsánat, hogy rövid leszek, de szerdán vizsgázom.
    tetszett a rész, nagyon várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi baj, megertem, örülök, hogy ennyit írtál :D Sietek vele!<3

      Törlés
  4. Úriisteeen tee meeg akaarsz öölnii......Mindiig a legjoob résznéél hagyjáák abbaa.....Neeee..........Amúgy nagyon szeretem a történeted éss úúúriisteen......Nagyon kíváncsivá tettél vajon kihúzhatott be Luke Pukinaaak????......Van egy-két sejtésem de Wááá siees a résszeeelll....<3

    VálaszTörlés
  5. Ááááá nem bírom....túl jó vagy és nem bírok várni éss aaaaa annyirak jók. Már régóta olvasom és aaaaa egyre nehetebben bírom a heteket :(
    Áááá de akkor is te vagy a legjobb és ez az egyetlen blog amit eddig találtam és meg is fogott. <3333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huh, ez nagyon jól esett :') Nagyon szépen köszönöm <3

      Törlés
  6. Szijaaa bocsi, hogy csak most kommentàlok remekművedhez, de nagyon,be vagyok tàblázva. Vagyis, csak annyi, hogy ezerrel készülök a kp felvételire. Mindegy is. Leütöm azt, aki képes volt megütni Luke-ot! >< Will-t viszont bírom.:D Jó fej nah! Masha is rendjén van. Édesek. Pont annyira amennyire kell. Layley is alakul alakul. Hehe. Jóóól van. Megyek.
    Jó legyél!;P
    ~Hann alias Hanna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No problemo, örülök, hogy írtál:)<3 Még mindig azt hittem, hogy egyértelmű, ki ütötte meg, de hát akkor majd rajottok a kövi részben :D Nem tudom, hogy nektek hogy van, de nekem holnap is suliba kell mennem, szóval este fogok jelentkezni csak :(
      Maradj mesés <3 :p
      Lizzie

      Törlés