33. rész Már igen

Sziasztok! :) Nem tudom, nektek hogy volt ma, de nekem ma is tanításom volt, ez miatt késtem egy kicsit :( Remélem tetszeni fog a rész, nagyon szépen köszönöm az előzőekre érkezett kommenteket és pipákat <3 Sohasem gondoltam volna, hogy eddig el fogok jutni, szóval még egyszer nagyon-nagyon köszönöm <3 Jó olvasást, maradjatok mesések! ^^

Lizzie x

~Hayley Roberts~

Az egyetemisták voltak. Sikítva kiabálok a biztonságiak után, de a hangos zene elnyomja a hangomat.

Az egyik nagyobb termetű, izmos fiú újra nekiugrik Lukenak és meghallom, ahogy az arcán  csattan egy kéz. Könnyes szemekkel próbálom leválasztani róla, továbbra is segítségért kiabálva. Emberek vesznek körbe minket, hangosan szurkolva. A legtöbbjük a hangjuk szerint teljesen részegek lehetnek, fel sem foghatják, mi történik itt. 

Mire végre megérkeznek az őrök, úgy érzem, négy év telt el azóta és a rengeteg kiabálás miatt örökre el fog menni a hangom. Lefogják az izomagyat és a kijárat felé vezetik.

Megrémülve hajolok le, erőt véve magamon, nehogy elájuljak. A tömeg már szétszéledt, de páran még mindig nézik, mi fog történni.

-Luke! - fogom körül gyengéden az arcát és látom, hogy a könnycseppeim a pólójára hullanak. Levegőt kapkodva nézem meg a sérült arcát; a vérző orra és szája miatt újra erőt veszek, mert már érzem, pillanatok kérdése, hogy összeessek. Ki tudja, a testén milyen sebek lehetnek még?

Felnézek Jennt és a többieket keresve. Először Calumot pillantom meg, aki rohanva közeledik hozzánk a kabátokkal a kezében.

-Hay, mi a fene történt? - guggol elém, Lukeot megvizsgálva. - Bevisszük egy orvoshoz?

-Nem. Tudom. Mi. Történt - szipogok. - Én... Nem tudtam megállítani őket - bőgöm el magamat.

-Minden rendben lesz - karol át. - Lehet, hogy agyrázkódása van.

Némán bólintok és ámulattal nézek Calumra, aki teljesen nyugodtan kezeli a helyzetet.

-Jól vagytok? - fut hozzánk Jenny és Ash. Cal elmondja nekik, hogy mi történt, majd arra eszmélek rá, hogy Jenn telefonálni kezd. A rövid beszélgetés után mellém jön és megfogja a vállamat. - Minden oké, nem lesz semmi baj. Mindjárt jönnek az orvosok, addig pedig nyugodj meg, mert rosszabbul nézel ki, mint Luke, pedig neki az arca szét van verve.

-Kösz, hogy eszembe juttatod - szorítom össze a számat.

-Hay, egyszer a húgomnak is volt agyrázkódása, tudom, mennyire szar érzés látni. De higgadj le, pár perc és magához fog térni - néz a szemembe.

-Miattam történt - húzom fel a lábamat.

-Kelj fel és menj, igyál valamit. Addig figyelek rá - húz fel a földről.

-Mikey és Tasha tud róla? - törlöm meg a szememet.

-Ash most beszél velük - biccent hátra.

-Itt vannak - lép mellénk Cal.

***

A váróteremben ülve csendesen üldögélünk és várjuk, hogy megtudjuk, mekkora a baj. Rajtunk kívül nem volt senki sem, a terem teljesen elhagyatottnak tűnt.

-Van közöttetek nagykorú, aki haza tud titeket vinni? - jön ki egy fiatal nő az egyik szobából. - Teljesen jól van, már magához tért, de pár napot az ágyban kell töltenie.

-Mindjárt jön a nagybátyám - szólalok meg először azóta, mióta itt vagyunk. - Megnézhetjük?

-Persze - mosolyodik el halványan és behív minket.

Remegő testtel felállok a székről és az ajtóhoz sétálok.

-Ti nem jöttök? - nézek hátra a többiekre, akik továbbra sem moccantak.

-Azt hiszem előbb nektek kell beszélni egymással - mosolyog Jenny biztatóan.

Észrevétlenül bólogatok és a visszafordulok.

-Egy pár vagytok? - kérdezi tőlem a nővér.

-Ez nagyon bonyolult, de szerintem nem - rázom meg a fejemet. - Még nem - sietek be, mert kicsit sokat mondtam.

Amikor meglátom Lukeot az ágyon ülve, miközben arra figyel, amit az orvos mond neki, óriási súly esik le a szívemről. Egy nagy levegőt véve megvárom, amíg a doktor befejezi a mondandóját.

-Tökéletesen van - fordul felém biztatóan. - Ma már haza is mehettek, de sokat kell pihennie - veszi fel a jegyzettömbjét és egyedül hagy minket.

-Szóval nincs semmi komoly bajod - ülök le a mellette lévő székre és lenézek a földre.

-Nincs - mondja szórakozottan.

-Sajnálom. Elrontottam az utazásodat - a hangom annyira remeg, hogy továbbra sem bírok ránézni. - Mindent én rontottam el, ha nem...

-Hales, egyáltalán nem haragszom - nevet fel és az államat megfogva felé fordítja a fejemet. - Az a lényeg, hogy neked nem történt semmi bajod.

Próbálom visszatartani a szememben gyülekező könnyeket, de tudom, nem sokáig fogom bírni.

-Olyan nyálas vagy, hogy már szörnyű - nevetek fájdalmasan. - Emlékszel, amikor oviban egyszer úgy szemen dobtál egy barbival, hogy monoklim lett?

-És te arra, amikor a nyakamat megharaptad, mert azt mondtad, hogy vámpír vagy? - röhög.

-Az durva volt - dőlök hátra. - Tehát nem haragszol rám?

-Úgy nézek ki, mint aki haragszik? - vigyorog.

A nővér bejön hozzánk és közli velünk, hogy Dylan megérkezett, mehetünk haza. 

Negyed óra múlva már az egyik vendégszoba fotelében ülök, az ágyban pedig Luke fekszik. A telefonon megírom Tashának, hogy hazajöhettünk és minden oké. Eldöntöttem, hogy ma itt alszok, Tasha kérése miatt pedig Mikey a kollégiumban fog maradni.

-Oké, én is szeretném látni, hogy van a haverom, nem azért nyugtattam le mindenkit, hogy ne tudjak beszélni vele egy mondatot sem - ront be Calum.

-Én pedig meg akarom neki mutatni a sminkelés technikáit, amivel elfedheti a sebeit - jön be utána Ashton is.

-Bocs, megyek is - röhögök és becsukom magam mögött az ajtót. Kint Jennynek ütközök, aki összefont kezekkel, vidáman néz rám. Hirtelen átölelem és becsukom a szememet. - Te vagy a  világ legjobb legjobb barátnője - suttogom.

-Mi? - röhög fel.
-Rohadtul beparáztam akkor, egy normális ötletem sem volt. De lenyugtattál és megmondtad, hogy nem lesz baj.
-Nem is lett - karol át. - De csak hogy elrontsam ezt a cuki pillanatot, hallottam, amit mondtál a nővérnek - vigyorog. - Még nem vagytok egy pár? Ha azok lesztek, az áldásomat adom rátok.
-Kösz - fojtom el a nevetésemet.
-Most pedig szerintem öltözz át, mert már a kórházban is furán nézett ki, ahogy bikiniben, kötényben és egy hosszú kabátban voltál - veregeti meg a hátamat és akkor jövök rá, hogy igaza van.
Keresek a szekrényemben néhány normális ruhát és bemegyek a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyzok és felöltözök. Lemegyek a konyhába és szendvicseket kezdek készíteni. Hajnali kettő lehet, de sohasem törődtem azzal, mikor eszek.
Amikor elkészülök, felviszem őket az emeletre és megállok az egyik ajtó mögött. Némi gondolkodás után bekopogok rajta és benyitok.
-Hoztam kaját - nyújtom Lukenak az egyik tányért.
-Hogy tudsz ilyenkor enni? - néz rám szórakozottan.
-Bármikor tudok - rántom meg a vállamat. - Hol vannak a többiek?
-Már elmentek aludni - harap bele a szendvicsbe. - Te mit raktál ebbe?
-Sonkát, sajtot, ketchupot és uborkát - sorolom fel.
-És te így szoktad enni? - lepődik meg.
-Nem nagyon, de most ehhez volt kedvem - ülök le az ágy szélére.
-Furcsa vagy - nevet.
-De úgy néz ki, tetszik neked - mosolygok.
-Lehet - teszi félre a tányért.
-Jobban vagy már? - kapom be az utolsó feladatot.
-A szendvics miatt most egy kicsit hányingerem van, de egyébként igen - biccent.
-Köszönöm - ülök törökülésbe.
-Mit? - ül fel ő is.
-Mindent.
-Azt hiszem átvetted tőlem a nyálas beszédeket - röhög.
-Nem mondtam, hogy nem szeretem - nézek a szemébe. - Luke?
-Hm?
-Az most fura lenne ha...
-Alap furcsa vagy, tehát nem - húz magához közelebb és megcsókol. Nem tudom, mióta várhattam erre, de amikor egymáshoz ért a szánk, tudtam, hogy megérte. Átkarolom a nyakát és feljebb húzom magamat.
-Sok seb van a hátadon? - suttogom a fülébe.
-Igen, de ne törődj velük - mondja, majd még egyszer megcsókol.
-Szerintem rá tudom venni Dylant, hogy holnap ne menjek suliba?
-Remélem, mert három és fél órát tudsz már csak aludni - nevet a fülembe, amitől kiráz a hideg.
-Akkor megyek - ölelem át gyengéden és elköszönünk egymástól.
Kimegyek a szobából és a sajátomba megyek, amit Jennyvel osztok meg. Sietve bebújok az ágyamba és becsukom a szememet.
-Most már egy pár vagytok? - szólal meg Jenn.
-Azt hiszem - mosolyodok el.